Gimmemunt mesés kalandja

Megloptam a németeket, és még büszke is vagyok rá!
Vettem egy Gronnling mountot tőlük, az enyémet meg eladtam 5500 golddal drágábban.
Egy apró, régi trükköt mutatok kezdő goblinoknak.

Mesedélután következik, mert most olyanom van. Élt egyszer egy Gimmemunt nevű vitéz harcos, kinek ereje hetedhét országon … na jó, ne erőltessük 🙂

Mindig is tetszettek a Gronnling mountok. Nagyon örültem, amikor kiderült, hogy follower missziókból is meg lehet szerezni az egyik fajtát. Csak hát a goblin vér erősebb, és már akkor, amikor megjelent a rare misszió tudtam, hogy el fogom adni. Persze, hogy eladtam AH-ban.

17000 goldot kerestem vele – kihagyhatatlan volt. „Majd a következőt megtartom” – mondtam magamnak. Aztán megjelent a következő, és az azután következő.
Biztos kitaláljátok mi lett a sorsuk. Ráadásul néhány napja találtam egyet AH-ban 8500 aranyért, amit azonnal visszatettem 14 ezer aranyért. Négy Coalfist Gronnling mountom volt, egyiknél se vitt rá a lélek, hogy betanuljam. 53 ezer arany azért elég csábító, főleg, hogy a Spectral Tigert sosem fogom lecserélni.

mountsale

De akkor is kell ez a cuki-muki, édi-bédi angyalbögyörő egyszemű!
A vízválasztó az említett 8500 aranyas alkalmi vétel volt. A szerveremen jó ideig biztos nem lesz ilyen olcsó, hiába ígérném meg magamnak, hogy a következőt betanulom.
Viszont most már tényleg kellett a mount! Mitévő legyek? – törte a kobakját Gimmemunt.

Az átlagár 13 ezer körül van, annyit akkor sem fizetnék, ha ingyen Eliza Dushku járna érte.

De már kész is volt a terv! Megveszem diszkont áron másik szerveren!

Felmentem hát a The Undermine Journal oldalra és rákerestem a mountra. Azokat a szervereket kerestem, ahol a legolcsóbb.

A terv az volt, hogy a legolcsóbb szerveren csinálok egy karaktert, gyorsan kitermelem a mount árát és megveszem ott. A 8500 aranyért vett alkalmi vételt pedig eladom rendes áron a saját szerveremen – 8500, ezt az árat jegyezzük meg.

Csodák csodájára találtam több olyan szervert is, ahol már 4500 aranyért is vesztegetik ezt a mountot. Na persze korai volt az öröm, mert mindegyik orosz szerver volt, ott pedig nem enged karaktert kreálni. Franc! Apropó: Az orosz szervereknek miért angol neve van?! Fárasztó volt.
Végül a legolcsóbb szervernek a Thrall német szerver bizonyult. A legolcsóbb, ahova csinálhatok karaktert, ráadásul nem 1-2 darab, hanem 15+ darab volt bent, azaz mire összeszedem a pénzt nem fog elszállni a mount ára. 7700 arany volt ekkor a mount ott.

A Módszer

Az ősrégi módszert használtam a gold transzferre, amit sokan ismertek, de hátha akad valaki, aki még nem ismeri. Battle Petekkel fogom megkeresni rá a pénzt.

Csináltam egy lvl 1-es karaktert és a Mighty Moneypls Hadművelet még említésre érdemes tippjeivel gyorsan összeszedtem annyi pénzt, hogy tudjak posztolni, valamint egy-egy olcsó alapanyagot megvenni és eladni drágábban. A kezdőtőke megteremtéséhez ezen kívül a saját szerveren vettem egy item BOA guild tabardot 250 aranyért, amit átküldve a német szerverre a negyedéért, 62,5 aranyért eladtam vendornak. Biztosabb, ha nem pár ezüsttel indulok neki a manővernek.

Még nem a petek jönnek, spórolni kell.

Ezután visszamentem a TUJ oldalára és megnéztem a Thrall (Ger) szerver Deals oldalát, alkalmi vételeket keresve. Sikerült is beszereznem egy item transmog vállast 40 aranyért, amit visszaraktam 250-ért hátha elmegy alapon.
(Mint később kiderült, erre nem volt szükség, mert a petekből összejött a mount).
Ezután elkezdtem megnézni a Battle Petjeimet.
Mindent beketreceltem, ami jól néz ki és beraktam 60%-80%-al olcsóbban, mint a legolcsóbb.

Lényeg a lényeg, 3 nap alatt sikerült összekaparnom elég pénzt, hogy megvegyem a mountot. 9900 gold volt az ára.

Mennyi az annyi?

Szóval a saját szerveremen vettem egy Coalfist Gronnlingot 8500 aranyért, amit AH fee után 14000 aranyért adtam el. Ez 5500 gold haszon.

A német szerveren pedig megvettem a saját mountomat 9900 aranyért.

Ha nagyon szigorúan nézzük, akkor ez nem 5500 gold haszon, hanem csak 4100.
Azaz meglett a mountom és még 4100 (5500) golddal lettem gazdagabb a saját szerveremen, mert türelmes voltam és kivártam.

Igen, tudom, úgy csavartam a számokat, hogy jól jöjjek ki – várom a könyvelői felkéréseket! 🙂

Tanulság

Minden mese végére kell egy tanulság. Ebben a mesében több is van.

  • A legfőbb tanulság az, hogy merj nyitottabb lenni. Ha nálad drága, máshol olcsó. Használd ki a lehetőséget.
  •  Másrészt kiderült, hogy az ősrégi Goblin 101 még mindig használható.
  • Ismertem a szerveremet, és tudtam, hogy sokkal jobban járok, ha eladom az alkalmi vételt, mintha betanultam volna. Olcsóbban jutottam hozzá, mint a sajátomhoz, de globálisan nézve a – 1400 arany különbségből + 4100 arany hasznot csináltam a saját szerveremen a folyamat végére.
  • Mivel tudtam, hogy az én szerverem egy erős közepes szinten van az árak terén, ezért tudtam, hogy más szerveren olcsóbban hozzájuthatok a mountomhoz. Sőt, kis szerencsével olcsóbban is vehettem volna meg a sajátot, mint 8500 gold.
  • Következetes voltam, mert használtam a TUJ oldalát, megkerestem az alkalmas szervert és a Deals lekérdezéssel alkalmi vételeket kerestem.
  • A Battle Peteket sokkal olcsóbban adtam el, mint az aktuális legolcsóbb. Ezzel két legyet ütöttem egy csapásra. Egyrészt az egyszerű vásárló nagyon csábítónak találta a sokkal olcsóbb petet, másrészt a korábbi legolcsóbb árust arra kényszerítettem, hogy vagy kiszáll, vagy felvásárolja az én petjeimet, hogy tartsa a saját árát. A terv be is vált, Diidi felvásárolta a készletem egy részét, hogy eltüntessen engem a piacról. Így elkezdtem gyorsan pénzt termelni. A veszteség ilyenkor nem számít, hiszen most a gyors pénzcsinálás volt a lényeg.

mysalesger

Szórakoztam egy jót, kerestem is rajta és még a gonosz németektől is elloptam egy jószágot.

Itt a vége, fuss el véle! Aki nem hiszi, rúgja meg a ló.
Jó éjszakát gyerekek, nőjön meg a begyetek!

gimmemunt

Még jelentkezem…

One Comment

Szólj hozzá!