AH addonok – Kiegészítők

A sorozat harmadik részében olyan addonokról is olvashattok, melyek nem kötődnek szorosan a játék gazdasági részéhez, mégis hasznunkra válhatnak a mindennapi életben. A mai étlapon különböző friendlistet, tooltipet és chat ablakot kiegészítő addonokról lesz szó, de kölcsönkérünk egy addont a raidelés világából is.

Ténykedésünk során már biztosan találkoztunk olyan emberekkel, akik szinte azonnal alánk pakolnak vagy fura módon egy-két percen belül megjelennek ha belépünk a játékba. Nem a szagunkat követik és nincs hatodik érzékük sem; felvettek minket barátlistára és keményen figyelnek. Volt már szó arról, hogy milyen előnyei vannak ha a barátlistánkat az ellenfelek megfigyelésére használjuk. De körülményes állandóan nyitogatni, hogy lássuk az épp online lévő barátokat, és a belépést jelző hangra sem figyelünk fel mindig – főleg nem akkor ha Killyoulolpwn játékos pajtásunkat próbáljuk földbe döngölni, vagy éppen Deathwing negyedik körmét kapirgáljuk a “mer az neki fáj” taktikát követve. Létezik egy mód a barátlista folyamatos figyelésére az ablak nyitogatása nélkül. Ez pedig az Onlinefriendsmonitor nevet viselő addon. Valamikor két évvel ezelőtt találtam rá erre a csodára, akkor még figyelt rá a készítője, de nagyjából 1,5 éve feledésbe merült ez a kiegészítő. Szerencsés helyzetben vagyunk, mert az addon még mindig működik. Nem tökéletesen, de a fő feladatát ellátja. A 3.3.5-ös patch miatt gyorsan kiadott béta fázisú addon régebbi verziója mozgatható volt, beállítási felülettel és különböző finomhangolási lehetőségekkel is rendelkezett, de Lich King óta le kell mondanunk ezen kényelmi funkciókról. Amit viszont tud – és mennyire tud – az a barátok valós idejű trackelése. Az addont használva többé nincs szükségünk a barátlista nyitogatására, hiszen az interface jobb szélére három pici fület helyez el.

A Friends, Guild és Real ID barátokat megjelenítő ablakokat. Sajnos már nem tudjuk széthúzni az egymáson lévő ablakokat az addon béta verziója miatt. Az ablakokra húzva az egeret előugrik a fenti három ablak egyike, ha nem a számunkra érdekes ugrott elő: irányítsuk rá ismét az egeret. Az ablak fülére kattintva rögzítjük és ettől a pillanattól kezdve valós időben láthatjuk a ki- és belogolásokat. Emellett figyelemmel követhetjük, hogy a felvett ismerősök hol tartózkodnak (BG-n vannak vagy raidelnek), de az addon megjeleníti az AFK és DND állapotokat is. Szerintem nem szükséges ecsetelni egy ilyen addonban rejlő lehetőségeket. Játékba lépésünk után azonnal látjuk az összes online barátunkat és nyomon követhetjük, hogy mit csinál az ellenfelünk, mikor indul raidre, mikor megy afkolni. Ezek olyan információk amik hasznosak egy AH PVP esetén. A dolog persze egy picit ennél az addonnál is kijátszható az ál-AFK módszerrel, de erről majd egy későbbi cikk során értekezünk. Van tehát egy valós idejű trackerünk, ami semmi bonyolultabbat nem tud, mint amire szánták. A nevekre kattintva küldhetünk whispert vagy jobb gombra előhozhatjuk a szokásos menüt.

Egy másik, szintén barátokkal foglalkozó addon a FriendsShare Resurrection. Installálva könnyen szinkronizálhatjuk karaktereink barátlistáit, azaz az egyik karakterünk listáján szereplő Józsibácsi automatikusan listára fog kerülni ha olyan karakterrel logolunk be, amelyik listáján még nem szerepelt. Szeretném megjegyezni, hogy az addon szereti lelassítani a belogolás utáni addonbetöltést. Meg kell várnunk míg szinkronizál és csak azután tudjuk például tökéletesen ellenőrizni, hogy pakoltak e alánk AH-ban. Emiatt javasolt csak akkor használni, amikor tényleg szeretnénk szinkronizálni a frissen barátlistára felvett embereket.

Ezt a két okos addont használva nyugodtan mehetünk altozni, képesek leszünk azonnal reagálni egy ellenfelünk belépésére akkor is, ha egy frissen indított altunkkal játszunk.

Ha már szóba került az altozás, szeretném bemutatni az egyre népszerűbb TradeForwarder nevű addont. Annak idején alig használta valaki, de a játék gazdaságával foglalkozó blogok és fórumok egyre népszerűbbé válásával begyorsult az addon terjedése. Emlékszem egész sokáig talán csak ketten használtuk, de manapság szerencsére szinte alap kiegészítővé nőtte ki magát. Bocsássátok meg nekem ezt a kis nosztalgiát, büszke vagyok arra, hogy nekem is részem volt az addon elterjesztésében. 🙂

Hogy mit csinál ez az addon? Képzeljük el, hogy instázunk, vagy épp a világot megrengetni készülő retri paladinunkat szintezzük valahol az őserdő mélyén. Nem volna jó látni a város trade csatornáján folyó beszélgetést? Dehogynem. Amellett, hogy a hajnali órákban van mit olvasgatni a negyvenhuszanhatodik kardfogú vérszörny leölése közben, lehetőségünk lesz lecsapni az alkalmi vételekre. Egy olyan addonról van szó tehát ami megjeleníti a trade csatit anélkül, hogy a városban kellene álldogálnunk a minket érdeklő hirdetésekre várva. Működése egyszerű, létrehoz egyúj channelt,

szinkronizál a többi, addont használó játékossal; és ha bármelyikük a fővárosok valamelyikében van, amíg mi a világ más részén: látni fogjuk az ott folyó eseményeket.

Írni természetesen nem tudunk trade csatira, hiszen máshol vagyunk, de a nevekre kattintva whisper küldhető és lefoglalhatjuk a 20 stack Carneliant vagy helyet biztosíthatunk magunknak az aktuális BH 25 raidben. Annak idején volt szó arról, hogy ez legális e vagy sem, nos én több mint két éve használom és eddig egy GM se emelte fel a szavát ellene, ezért nyugodt szívvel ajánlhatom.

Chat addonoknál maradva, szeretném ajánlani a CraftNinja-t. Ezzel az addonnal a környezetünkben történő craftolásokat tudjuk kémlelni:

Jól jöhet ha új piacot vagy termékeket keresünk, vagy csak kíváncsiak vagyunk, hogy mások mivel próbálnak pénzt keresni. Egy-egy alkalommal akár egy olyan itemre is találhatunk, amiről nem is gondoltuk volna, hogy szép pénzért eladható. Installálás után be kell állítani, ugyanis alapértelmezetten a fő chat ablakunkat fogja elárasztani az addon által küldött információkkal, ez pedig nagyon zavaró lesz. A beállítási lehetőségek a /cn parancs használatával hozhatók elő. A legegyszerűbb módszer, ha létrehozunk egy külön ablakot az addon számára, hogy ott jelenítse meg a tömérdek adatot. Ezután csak be kell írnunk a /cn print ablak száma parancsot (ha nincs az alap chat ablakoknál több ablakunk, akkor ez a 3-as szám lesz, tehát /cn print 3) és végeztünk is. Nem kell árgus szemekkel figyelnünk a CraftNinja ablakát, nyugodtan elmehetünk afkolni, az addon megjegyzi a belogolásunk óta craftolt itemeket és készítőit is. A /cn gui parancsot begépelve egy egyszerű grafikus felületen visszanézhetjük, hogy az addon által rögzített emberek mit is craftoltak.A lenti képen láthatjuk, hogy ismeretlen nevű barátunk épp blacksmithing skillt húz.

Nosza pakoljuk is be az skill szintjének megfelelő alapanyagokat.

A következő addonunkat az insták és raidek világából vesszük kölcsön, ami nem más mint a Markingbar. A gyors markolást segítő addonokat arra használhatjuk, hogy könnyebben figyelhessük meg a közelünkben lévő vetélytárs mozgását. Aki még nem tudná: nem szükséges party-ban lennünk a markok használatához, feltenni feltehetjük őket, viszont rajtunk kívül senki sem fogja látni őket. Számunkra pedig pontosan ez kell. Feljelölni a mellettünk szaladgáló ellenfelet? Ráadásul a tudta nélkül? Ez már meg-megcirógatja a kukkolásra vágyók lelkét. Ha van egy priestünk, akkor Mind Vision spellt használva egy lépéssel még lejjebb süllyedhetünk a perverzitás mocsarában. Komolyra fordítva a szót: a markoknak köszönhetően könnyebben észrevehetjük célpontunk mozgását akkor is ha nincs a látószögünkben, hiszen a markok falon keresztül is láthatóak. Ideális használni például parázs AH PVP esetén, figyelni, hogy mikor megy a postaládához és akkor berakni a motyónkat.

Az egészségesnél paranoidabb játékosok használhatják a TipTac nevű addont is. Az addon lehetőségei közt nem csak arra van mód, hogy megtudjuk, hogy az a hülye mage miért nem a koponyát lövi; az egérrel pásztázva a környező karaktereket látni fogjuk, hogy ki targetel minket:

Ugyan sok értelme nincs a dolognak, de mindenképpen több figyelmet érdemel az, aki minket targetel. Főleg ha egy általunk ismert AH ellenfél csinálja ezt. Vajon miért? Lehet ő is figyel engem? Lehet egy bazi nagy koponyát rakott rám Markingbarral? – Lehet túl sok volt a dilibogyó? Vagy túl kevés? Ez már tényleg paranoid viselkedés, de vannak jó oldalai is az addon használatának. Egyrészt nem kell kijelölnünk célpontunkat – láthatjuk a “target of target”-et anélkül, hogy észrevennék, hogy figyeljük őt -, másrészt ha adott ellenfelünk éppen minket targetel, akkor tuti nem AH-t monitorozza, hiszen ahhoz az aukciós NPC-s kell kijelölnie… alkalmunk van tehát az árai alá vágni.

A végére hagytam két fun jellegű addont, hogy addig se unatkozzunk, amíg várunk a következő undercutra. TinytipWealth és Charscanner. A TinytipWealth működését láthatjuk az előző képen, targetünk tooltipjét bővíti ki egy sorral. Három érték megjelenítése közül választhatunk. Az addon képes megjeleníteni a célpont összes valaha szerzett aranyát, a legnagyobb valaha birtokolt összeget vagy egy gold/nap átlagot. Ahogy az addon jegyzője is kiemeli, én is szeretnék nyomatékosan megkérni mindenkit, aki e cikk elolvasásának köszönhetően szerzett tudomást az addonról: NE használja senki az addon nyújtotta információkat más játékos zaklatására!!!
Amellett, hogy etikátlan, bajunk is származhat belőle ha zaklatás miatt reportolnak. Az új szerveren kezdők profitálhatnak leginkább az addon használatával, hiszen némi idő ráfordításával megtudhatjuk a komoly goblinok neveit. Aki több mint fél millió aranyat szerzett (a karakter indításától számolva), már érdemes lehet arra, hogy számba vegyük mint jövőbeli ellenfelet.

Második fun jellegű addonunk a CharScanner. Az installálás után középen megjelenő gomb megnyomásával hívhatjuk elő targetünkre vonatkozó adatokat. Az addon alapvetően a másokról legálisan begyűjthető információkat önti átláthatóbb formába (talent specializáció, achievementek, item lvl, klánra vonatkozó adatok stb), de segítségével a nyomozósdi egy új szintjére léphetünk. Egy korábbi cikkben említettem, hogy az AH PVP elengedhetetlen része a minél több információ szerzése célpontunkról. Például, hogy mikor raidel, ha raidel. Ezzel az addonnal megnézhetjük a célpont acheivementjeit anélkül, hogy neten kellene bogarásznunk. Nem nyújt többet, annál az unalmas pár perc mókás eltöltésénél, de figyelmes emberek olyan dolgokat következtethetnek ki az adatokból, ami az aktuális célpont megismeréséhez egy-egy lépéssel közelebb visz.

Ennyi lett volna hétköznapokat megkönnyítő és a perverz paranoid emberek igényeit is kielégítő addonok listája. Ha valamelyik addon nem nyerte el tetszéseteket, rengeteg alternatívát találni a szokott helyeken, több beállítási lehetőséggel vagy okosabb megoldásokkal. Embere válogatja.

Még jelentkezem…

Szólj hozzá!