20 kérdés az aranyról – Kezdetek

Nemrég elindítottam egy interjúsorozatot, amiben 20 kérdésre lehet válaszolni.

A kérdéseket Te is megválaszolhatod, mindent megtudhatsz az eredeti posztból.

Az interjúsorozat ötletgazdája Nev, az Auction House Addict blog írója, megengedte, hogy kicsit átalakítsam az ötletét és a magyar játékosokra szabjam. Thanks Nev!

Térjünk is rá az első kérdésre.

Mikor kezdted a goblin bizniszt és miért kezdtél pénz gyűjteni?

 

Komolyabban WotLK-ban kezdtem el foglalkozni a golddal, de odáig hosszú út vezetett. A teljesen amatőr lépésektől sikerült eljutni a magabiztos, befolyásoló műveletek rutinszerű alkalmazásáig. Mindössze csak gyakorolni, tapasztalni kellett és sosem feledni a közmondást: “Jó pap holtig tanul.”

Valahol el kell kezdeni

Emlékszem, hogy vanillában a tipikus kezdő módszerével kerestem a repairra valót.
Farmoltam, de nem akárhogy! Egyesével öltem a water elementálokat Felwoodban egy rugóval! Órákon át. Aztán az Essence of Waterrel nem csináltam semmit, eladtam AH-ban.
Ha eladtam, örültem.
Fogalmam sem volt még undercutról, meg árak ellenőrzéséről. Ha nem ment el, visszaraktam megint és sose néztem rá.

Hogy mit farmoljak mindig az döntötte el, amire épp szükségem volt. Eszméletlen nehéz volt legyártatnom a Stormshroud szettet magamnak. Drága volt a nyersanyag, gondoltam ha ilyen drága, akkor mostantól Essence of Airt fogok farmolni. Nézegettem a kék cuccokat Allakhazamon meg Thottboton (akkor még híre sem volt a Wowheadnek) és hogy mi kell hozzá.
Így éppen vagy Essence of Air vagy Living Essence farmoló voltam.
Az epic mounthoz kellő 1000 aranyat pedig Silithusban szedtem össze Runecloth és Twilight Text farmolással. Borzalmasan hosszú idő alatt.

Később sikerült bekerülnöm TBC bétába, ahol meg akartam nézni, hogy hova fejlődnek a szakmáim. Jobb híján az ottani AH-ból akartam megvenni az alapanyagokat. Ott találkoztam a béta szerverek jellegzetességével: minden piszok drága. Vérszemet kaptam és minden érdemes cuccomat azonnal bepakoltam. Ott értem el életemben először a 10 ezer goldos határt. (Emlékeztetőül, abban az időben ha volt 2000 aranyad, isten voltál és szinte bármit megvehettél). Rövidre fogva a lényeget, 20 ezer arannyal zártam, és hihetetlen öröm volt.

Elhatároztam, hogy soha többé nem leszek szegény.

Az első lépések

Ugyan az elhatározás megvolt, nulla tudással nem mentem sokra.  Az epic flying skillhez hiányzó 2000 aranyat egy barátomtól kellett kölcsön kérnem. Szerettem volna mihamarabb visszaadni ezért elkezdtem a Google keresőjébe mindenféle  kifejezéseket irkálni, hátha találok egy jó módszert amit kihasználva 1-2 hét alatt meg tudom adni a pénzt.

Akkor találtam rá életem első trükközésére, a Mechanar chestrun lehetőségére. Lényege az, hogy az instában volt 3 spawnpont ahol mindig spawnolt egy láda, rugóval belopóztam és kinyitottam a – néha locked – ládát. Aztán hagytam megölni magam (naked run miatt nem volt repair), így egyből felkeltem Netherstormban és nem kellett kimászni az instából mindig.
Óránként 5x farmoltam a ládát és nagyon jól ment.
Dőlt a pénz, imádtam, de még mindig nem az igazi volt.

Pénzéhségemet viszont elaltatta a néhány eladott aukció – ekkor szoktam rá, hogy mindent először megnézek AH-ban ahelyett hogy kidobnám vagy eladnám vendornak. El is voltam így TBC-ben, meg volt mindenem és a szakmákat is kitanultam. Önellátó lettem.

“Na, akkor kezdjük el!”

Valamikor WotLK-ben Ulduar idején döntöttem úgy, hogy elfogyott a szufla. Már nem izgatott a progress és kötelességből jártam raidelni. Vagy abbahagyom a játékot, vagy keresek új kihívást.
Ismét eszembe jutott, hogy mindig is irigyeltem a gazdag játékosokat, akiknek mindenük megvolt. Olyan gazdag akartam lenni, mint ők, akik bármit megvehettek maguknak ártól függetlenül.

A gold bizniszről csak annyit tudtam, hogy AH-zni kell és valami market resetről beszélt mindig a srác a klánból, amikor menőzött.
“Hát ez nemsok… feküdjünk rá a netre”  – mondtam magamnak.

Három napig csak a netet bújtam. Fogalmam sem volt gold blogokról fórumokról vagy bármi ilyesmi oldalról. Nem is nagyon léteztek néhány kivételtől eltekintve.

Rátaláltam a JMTC és Stokpile blogjára.
A JMTC-t akkoriban Markco vezette és viszonylag új blognak számított. Éppen felfuttatta a blogot és látogatókat toborzott, ezért minden nap posztolt valami apró tippet.
A tippek jók voltak arra, hogy ötleteket adjon, mit érdemes eladni, de a konkrét tippek semmit sem érnek, ha nem tanulom meg magát a goblin észjárást.

Az AH-zás alapjait Stokpile tanította meg nekem. Lefordítottam és többször elolvastam majdnem minden írását. Ő nem csupán azt írta le, hogy add el ezt és ezt, mert neki és neki fog kelleni. Elmagyarázta, hogy miért van szüksége egy-egy itemre az adott játékosnak, kicsit foglalkozott az AH-zás filozófiájával is, versenytársak viselkedését elemezte – magyarul az egész hátterét elmagyarázta.

Három napnyi tömény tudásanyag felszívás után vágtam bele komolyabban az AH-zásba.

Addig általában 15-20 ezer aranyam volt mindig. Érdekelt, hogy el tudom e érni a 100 ezer aranyat. Képes leszek rá? Milyen hamar?

Ez volt az első célom. Ahogy egyre többet tapasztaltam, úgy lett egyre több pénz a postaládában. Pár hónap alatt sikerült elérni a kitűzött célt. Még mindig nem találtam elég jónak ezt a sebességet.  

Elhatároztam, hogy jobb leszek, ügyesebb… és meg fogják ismerni a nevem.
Új célom volt: be kell mutatkozni a kemény magnak.  
Tudatni velük, hogy megjött a váltás!

Noha a fenti kijelentés színpadiasnak tűnik, de akkor még kegyetlenül kigolyózták egymást az AH-zók. Egy-egy goblin addig taposott, míg ki nem léptél a játékból. Stokpile tanácsára én is agresszívan léptem fel és keményen jeleztem, hogy most már velem is számolni kell.

“Ha online vagyok, jobb ha elmész filmezni, mert   nem    hagylak    élni   !

Idővel sikerült kivívni a nagyok tiszteletét (bár ez nem ment könnyen) és olyan ismertséget szerezni, amit pénzzé tehettem. Egyik emlékezetes anekdotámról már írtam ebben a cikkben. Megtörtént eset.

Az áldozat okos volt, és mint kiderült, jól ismerte a hozzá hasonló AH goblinokat. Rákérdezett Krisznél, hogy ugyan ki az, aki hajlandó túllicitálni egy ilyen magas összeget.

Az ezt követő fél percben két whisper történt: egy válasz a trükkhöz nevét adó kereskedő barát nevével, és a tőrbe csalt áldozat – a válaszban kapott régi ellenfél nevét meglátva – szélsebes újabb ajánlata immár 115 ezer aranyat kínálva.
Az üzlet megköttetett, egy – még mindig áron alul – eladott mount két játékosnak is boldog délutánt hozott. Krisznek különösen, hisz 15 ezer arany bónusszal zárta a rövid tárgyalást. A vevő pedig élő bizonyítéka, hogy az ősrégi trükk még mindig működik. Saját magával harcolt egy nem létező licitálási versenyben.

Persze – ahogy említettem – a bemutatkozás nem ment könnyen. De az ismert nevek elkezdtek beszólás helyett üdvözölni, retardozás helyett tűzszünetet kérni és néha még alám sem pakoltak míg online voltam. Néhány screent is találtam régről, az AH PVP fénykorából.

Az utolsó beszélgetés különösen szép emlék. Az ellenfelem azt hitte egy túlbuzgó kezdő vagyok, pedig csak ki akartam golyózni, szerencsémre a hergelésre is jól reagált. (Bár ezek után még az életkedvét is elvettem, minden erőmmel azon voltam, hogy AH közelébe se szagoljon többet.)

Emlékezetes időszak volt a tanulási folyamat. És persze a mai napig tart, hiszen a fejlesztők gondoskodnak az újabbnál újabb változtatásokról.

Válaszolj te is a kérdésekre, meséld el a Te történeted!

A kérdéseket itt találod: 20 kérdés az aranyról.

Még jelentkezem…

Szólj hozzá!